Semmi különös, csak az ember

A reményt adó választás

Innentől új politikai kultúra kezdődik Magyarországon

2019. október 15. - BGR
   Mintha újra tele tudnám tölteni levegővel a tüdőmet. Ti is éreztétek? Az önkormányzati választások estéjén egészen meglepődtem a rám törő örömtől.
   A IX. kerület egyik választókörzetében voltam szavazatszámláló bizottsági tag, így elsők között értesültem a jó hírekről. Emlékezetes pillanat volt, amikor az első számolás után összesítettük a főpolgármester jelöltekre leadott szavazatokat. Szinte nehezemre esett nem ugrálni.
   Az ember életében az egyik legfrusztrálóbb érzés a kontrollvesztés megtapasztalása. Bizonyos helyzetekben persze elkerülhetetlen, például gyermekkorunkban a szüleink korlátoznak minket, nem vagyunk urai a betegségeinknek, más emberek döntéseinek, és még hosszasan sorolhatnám. Fontos azonban tudnunk, hogy lehetnek saját gondolataink, elképzeléseink és van ráhatásunk arra, hogy milyen rendszerben, hogyan éljük az életünket.
   Ezt tapasztalhatta meg vasárnap este minden ellenzéki szavazó. A megkönnyebbülést, hogy véget ért a teljes kiszolgáltatottság időszaka.
 
   Nem csak azért, mert sikerült megszereznie Karácsony Gergelynek az ellenzéki összefogás eredményeként a főpolgármesteri széket, hanem mert olyan nézeteket valló politikusok kerültek hatalmi pozíciókba, akik tisztelettel fordulnak az embertársaik felé függetlenül a politikai irányultságuktól, empatikusan gondolkoznak és zászlajukra tűzték a mindennemű korrupció elleni fellépést. 
mo.jpg
   Lehetőséget kaptak ezek a vezetők és képviselők arra, hogy példát mutassanak. Olyan példát, amivel meg lehet alapozni egy új politikai kultúrát Magyarországon,  olyat, ahol kulturáltan vitatkoznak egymással a szemben álló nézeteket képviselő emberek, és ahol a konszenzusra való törekvés minden fél érdeke. 
   Nyilván nem lehet hátradőlni a kezdeti sikerektől. Sőt. Valójában soha nem lehet hátradőlni. Az csak egy illúzió, egy álomszerű elképzelés, hogy van egy pont az életünkben, amikor megérkezünk. Nincs. Mindig tennünk kell az előre haladásért.
   Óriási bizalommal és reménnyel tölt el, hogy a megválasztott jelenlegi kormánnyal szemben álló polgármesterek és képviselők nyilatkozataiból pontosan ezt hallottam. A tettre készséget. 
   Én is ezt érzem magamban. Hogy van értelme dolgozni azért, hogy jobb környezetben éljünk. 
   
   
   
   
   

A bejegyzés trackback címe:

https://bgreni.blog.hu/api/trackback/id/tr815224368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BéLóg 2019.10.16. 12:58:49

Miért, az ország választási térképének színe nem NARANCS?
Drágaszágok, BUDAPEST az egy város a narancsvidék közepén, ahol a SAJÁT és eddig alkalmazott balliberális matek alapján a szavazásra jogosultak 74%-a NEM Karácsony Gergelyre voksolt.

Eközben már az ELSŐ nap kiderült, az ellenzék UGYANÚGY hazudik mint a gyűlölt Fidesz, "holnap" arra is rá fogtok jönni, hogy lopni is ugyanúgy fog. Csak éppen többet.
Rá fogtok ugyanis arra jönni, mi a különbség a tolvaj, gazember, útonálló fideszes Robinhúd és a tolvaj, gazember, útonálló koalíciós Nattingemiseriff közt.

Ha még nem, el lehet olvasni Mándy Iván könyvét, az rövid is és gyerekeknek szól, szóval menni fog!

Comte de Gippaud 2019.10.16. 13:19:12

@BéLóg:

"és eddig alkalmazott balliberális matek alapján a szavazásra jogosultak 74%-a NEM Karácsony Gergelyre voksolt."

Úgy van, és Karácsony monnyon le.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.10.16. 13:21:17

Ha Orbánnak van esze, nem tesz semmit most a ballibek ellen 2 évig legalább. A ballibek ugyanis erős ellenséges támadás hiányában azonnal frakciókra szakadnak, majd ezek csúnyán összevesznek egymással. Ha viszont támadás van, összefogdossák egymást.

werinter 2019.10.16. 13:43:59

Az önkormányzati választásokon sokkal inkább az adott személy, jelölt a fontos és nem a párt.
Egy MSZP-s, Jobbikos, DK-s stb. jelölt is lehet szimpatikus, főleg úgy ha a szavazó nem látja a pártot, amelyhez tartozik az illető.
Nálunk az ellenzéki összefogás közös jelöltje MSZP-s. Ő nagyon régóta indul a Fidesz ellen, és rendre 30-40% közötti eredményt ér el. Akkor is amikor külön MSZP színekben és akkor is amikor közös zászló alatt indul.
Egy rendkívül rátermedt, értelmes és szerethető figura. (kár hogy most sem sikerült nyernie, 2%-on múlt).
Sose szavaznék az MSZP-re, de ő rá igen.
Szóval nem kell a szavazónak egyetértenie egyik párttal sem, attól még találhat megfelelő ellenzéki jelöltet. És ugyanez igaz fordítva is.
Sose szavaznék a Fideszre, de náluk is van rengeteg szimpatikus, rátermedt jelölt, akire szívesen adnám a voksom.
Mint párt és a párt vezetősége, viszont totális undort kelt bennem.

Ekrü 2019.10.16. 14:24:41

"Az összes fővárosi cég vezetőjének megbízatása nyílt pályáztatás útján fog eldőlni."-Szerintem ebbe még lesz beleszólása az ellenzéki többségű közgyűlésnek , a kispesti szociknak,Tóth Csabának és egypár ásónak is...:)))))

pioneer2016 2019.10.16. 15:03:37

Személy szerint én kedveltem Tarlós Istvánt mint ember és városvezetőt. Sajnos, Orbán és a Fidesz saját céljai elérésére használta föl Tarlóst. Az utóbbi egy két évben pedig kezdett nagyon arrogáns és pökhendi lenni. Ezért mondtam én sok budapestivel együtt, hogy elég volt. Az eredmény meg magáért beszél.

Prophetic 2019.10.16. 15:32:18

@BéLóg: Az az egy város a lakosság 20%-át és a GDP közel 40%-át jelenti, amiből a "narancsvidék" is jócskán profitál.

nemecsekerno_007 2019.10.16. 16:00:18

@Prophetic: A lakosság 20%-a vagyis erös kisebbség. Kapjon ugyanannyi pénzt mint eddig, az ellenzék meg majd beosztja, remélhetöleg jobban mint a korábbi garnitúra és élhetöbbé teszik. De azt nem fogjuk játszani, hogy öntjük bele a pénzt, a vidék meg rohad...

midnightcoder2 2019.10.16. 16:05:15

@Prophetic: "Az az egy város a lakosság 20%-át és a GDP közel 40%-át jelenti, amiből a "narancsvidék" is jócskán profitál."

Ja. Leginkább azért, mert vidékrõl kénytelenek az emberek a vízfejbe menni, mivel vidéken csak a kétkezi melósoknak van munkalehetõség. Akkor is, ha amúgy az ember a pokolba kívánja a zajt, a bûzt, a szemetet és a kutyaszart, a hajléktalanokat, és általában az egész nyomortanyát.

nemecsekerno_007 2019.10.16. 16:19:47

@midnightcoder2: ... és az univerzum pénze nem lenne elég, hogy élhetövé tegyük. Amúgy azzal is csak azt érnénk el, hogy még több embert és tökét szívna el...

Indriq 2019.10.16. 16:30:39

@midnightcoder2: 9 évig a tajparaszt vezette, akkor nem volt kutyaszaros? csak Karácsony győzelme után?
9 éve vezeti a fütyesz a vidéket is, te most arra panaszkodsz, hogy a munkahelyteremtő stratégiájuk miatt csak a kétkezi munkásoknak jut munka?
Kubaszovék morcosak, legalább mint fizetett fütyesztroll ne fikázd most őket....
és végül a matek: 20% bp-i 40% GDP, fajlagosan 1%, 2%GDP-t hoz, vidék a maradék 80% lakosságra jut 60% GDP, fajlagosan 1%-ra 0.75% GDP jut... éljen a termelékenység.....

Leonce 2019.10.16. 17:09:04

A FIDESZ is kb a szavazásra jogosult létszám 25-30 %-ával érte el a "kétharmadot". Ettől még épp olyan legitim, mint a mostani ellenzéki győztesek.
Remélem a korrupció ellenségre mennek rá, az a közös nevező, azzal tudnak szakítani.

Cycmen 2019.10.16. 17:20:55

Az egész libsi szellemi ámokfutásból a legjobban az tetszett, hogy majd ezek fellépnek a korrupció ellen!!!!
ROTFL! Persze öcsém lesz itt majd kánaán hamarosan! Én például fél évre teszem, hogy újra csődben lesz a BKV! Hajrá Geri!!!!!!!!!!!!!!

CCnick 2019.10.16. 17:31:20

@Prophetic: "a GDP közel 40%-át" Mármint úgy, hogy amikor Záhonyban tankol a molkúton faszi és közben telefonál akkor Bp-n emelkedik a GDP a mol meg a telekom székházban

Comte de Gippaud 2019.10.16. 17:56:53

@midnightcoder2:

"Az az egy város a lakosság 20%-át és a GDP közel 40%-át jelenti, amiből a "narancsvidék" is jócskán profitál."

Ja. Annak kb a felét a vásárlóerő teszi ki. Már a kádári rendszerben is tudták, etetni kell a vízfejet, nehogy eldurranjon. Ez így is maradt.

Comte de Gippaud 2019.10.16. 18:03:26

@Cycmen:

"Az egész libsi szellemi ámokfutásból a legjobban az tetszett, hogy majd ezek fellépnek a korrupció ellen!!!!"

Ja. Odamegy a Gergőhöz a span, aztán mondja, "figyu Gergőkém lehetne úgy intézni hogy mi csináljuk a projektet ? Te sem járnál rosszul."
Erre a Geri, "Mit képzelsz ! Ez sértés. Én ilyet soha nem csinálok!!!" Én úgy gondolom, hogy a választói ezt vizionálták. :)))
Istenkém, de szép is a politika. Engem szórakoztat. (Már ha nem áll elő olyan szitu, mint 2006-2010 között.)

Cycmen 2019.10.16. 18:11:22

@CCnick: "a GDP közel 40%-át" Mármint úgy, hogy amikor Záhonyban tankol a molkúton faszi és közben telefonál akkor Bp-n emelkedik a GDP a mol meg a telekom székházban"

Körülbelül erről van szó!

BéLóg 2019.10.17. 22:20:06

@Prophetic: Amit a Budapest KÖRÜL élők is oda pumpálnak, ugye? És ahogy a többiek mondják, a fővárosba bejegyzett cégek, AKÁRHOL is szerzik be a pénzüket az országban.

Az a gondod, hogy Budapest mint FEJLETT régió nulla EU-s pénzt kap, tehát vagy adót emel, vagy vet ki, vagy becsicskul a kormánynak, vagy hitelt vesz fel. namármost adót is fognak emelni vagy kitalálni (*) ÉS hitelt is felvenni, amint azt a demszkáj tanácsából már láthatod is.

(*)
Tudod mi lesz a leggazdagabbak ún. tibrorczadója? Szerintem a kb. 25 milliónál többet érő ingatlan, hiszen abba még a legnyomorultabb PANELLAKÁS is beletartozik már, mivel LEHETETLEN a gazdagokra adót kivetni! Amint anno Gyurcsány,Veres, Kóka is AZONNAL TÁRSASHÁZZÁ alakította az ingatlanjait, mikor ŐK MAGUK bevezették a 100millió FELETTI ingatlanokra kivetett adót! Így lett a 400 milliósból 50x80 milliós ADÓMENTES tulajdon.

Tehát KIZÁRÓLAG a nyomorultak megadóztatásából lehet PÉNZT csinálni, ezt csak az nem tudja, aki hülye.