Szerteágazó ismereteink vannak a dohányzás egészség károsító hatásairól. Tönkreteszi a tüdőt, növeli a szívinfarktus és az agyvérzés kockázatát, fokozza az érelmeszesedést, vetélést, koraszülést, impotenciát okoz, alapvetően csökkenti a várható élettartamot. A dohányzóknak különösen, de tudjuk, hogy azokat is betegíti, akik mások miatt, kényszerből szívják a füstöt.
Személy szerint soha nem dohányoztam, mikor elértem a kamaszkort - a legtöbben ilyenkor szoknak rá, - már évtizedek teltek el azóta, hogy a nagy dohányipari cégek pozitívnak állították be a cigarettázást. Tudtam, hogy egészségtelen. Persze ismerem az effektust, amikor nagy társaságban menő szívni, kínálgatják a többiek. Erős ilyenkor a szociális nyomás, az ember a közös tevékenység által érezheti, hogy egy közösséghez tartozik. Számtalan tévésorozatban is bemutatták már, amikor a munkahelyen valaki azért marad ki a főnökkel zajló közvetlen kupaktanácsokból, mert nem dohányzik. Én eddig még nem tapasztaltam atrocitást kívülállásom miatt, a társaságok mindig elfogadták az elveim, de megértem, ha más nem ennyire ellenálló.
Egyik fő problémám a dologgal, hogy büdös. Nagyon. Több méterről megérzem, ha valaki füstöl a környezetemben. Ilyenkor próbálok nem levegőt venni addig, amíg arrébb nem tudok menni, vagy esetleg távolodik tőlem a bűz forrása, de gyakran egészen esélytelen a helyzetem, mert az utcán néhány négyzetméterenként dohányzik valaki. Erre rutinos válasz lehetne, hogy kerüljem a városokat, de egyrészt az nem túl életszerű, másrészt sajnos aki dohányzik, az mindenhol dohányzik, erdőben, vízparton, és a saját otthonában is, ahonnan száll be a füstje az ablakomon.
Tehetetlenül állok. Úgy érzem, semmi nem védi azt, aki tiszta levegőt szeretne. Óriási a dilemma. Ő is otthon van, én is. Ő dohányozni szeretne nyugodtan az otthonában, én pedig friss levegőt.
Ilyenkor mindig elképzelem az ideális világot, ahol virágillat van, az emberek nem költik a pénzük egészségkárosító szokásokra, amik zavarják a körülöttük élőket is.
De mégis, mi lehet a megoldás?
